Az üzleti terv jellemzően a nagyvállalatoknál készül, pedig kisebb cégek számára is fontos lépés lenne: ugyanis már ebben a fázisban eldőlhet egy vállalkozás sorsa.
Ha most szeretnél vállalkozást indítani, vagy már cégtulajdonos vagy, de még nem készítettél üzleti tervet, itt az ideje számba venni a lehetőségeidet.
Jó ha tudod, hogy néhány esetben eleve kötelező a megléte. Ilyen lehet, ha vállalkozásod pályázat útján szeretnéd elindítani, vagy már működő cég esetén pályázati pénzt igényelnél, esetleg hitelt vennél fel.
Mi is az az üzleti terv és miért szükséges?
Az üzleti terv egy olyan dokumentum, ahol a vállalkozásod célját, eredményét, várható kiadásait és bevételét foglalod össze. Egy jól összeállított üzleti terv megmutatja számodra, hogy érdemes-e belevágni adott termelésbe, szolgáltatásba, kereskedelembe. A hitelintézetek, pályázati elbírálások esetén pedig ezek függvényében határozzák meg a cég piacképességét, támogathatóságát.
A kezdő vállalkozók többségének a legnagyobb hibája, hogy nem hiszik hogy a piaci igények igenis felmérhetőek. Annyira bíznak a termékben, szolgáltatásban, hogy el sem tudják képzelni, ne lenne sikere. Sajnos a valóság viszont nem ezt tükrözi. Az így indult vállalkozások szuper ötleteinek csupán elenyésző százaléka életképes, a többi eleve bukásra van ítélve. A mai napig az első 5 évben a vállalkozások igen magas százaléka szűnik meg, melyek nagymértékben elkerülhetőek lettek volna ha indulás előtt üzleti tervet készítenek.
Ezt a dokumentumot elkészítheted magad is, viszont amennyiben hivatalos szervek igénylik meglétét, abban az esetben mindenképp erre szakosodott, hozzáértő személy megbízását javaslom.
Mit tartalmazzon az üzleti terved?
Ha nem hivatalos célból készül ez a tervezet, akkor nem kell nagyon formálisnak lennie, inkább számodra adjon egy támpontot, egy átláthatóságot.
Első lépésként határozd meg a céljaid. Vázold fel mit szeretnél elérni pár hónapon belül, és mit szeretnél elérni hosszabb távon, akár 2-3 éven belül. Ezt magadnak készíted, nyugodtan írj fel mindent ami eszedbe jut. Például hány terméket szeretnél havonta eladni, szeretnél-e felvenni alkalmazottat, vagy szeretnél-e idővel eszközökbe, gépekbe beruházni.
Írd fel rendelkezel-e már üzleti partnerekkel, és ezekkel milyen a kapcsolatotok jellege. Ha még nincs üzleti partnered, akkor pedig jegyezd fel, hogy milyen módon fogod őket elérni.
Írd fel milyen termékkel vagy szolgáltatással rendelkezel amiből azonnali bevételt remélhetsz. Például ha saját gyártású egyedi táskákat szeretnél webshopon keresztül árulni, akkor rendelkezel-e már bizonyos készlettel, vagy alapanyag, eszköz vásárlása is szükséges az első eladásokhoz. Itt már jöhet egy elég nagy buktató. Ha elemzés nélkül úgy gondoltad, hogy a te termékeid viszik majd mint a cukrot, előre legyártottál egy bizonyos mennyiségű készletet, majd indulás után kiderül, hogy alig-alig érdekel valakit. Ezt piacelemzéssel küszöbölheted ki, ami megmutatja számodra van-e fizetőképes kereslet a terméked iránt.
Pénzügyi terv
A legfontosabb része a tervezetnek az anyagiak felvezetése, vagyis a pénzügyi tervezés. Egy vállalkozás bevétele nem egységes minden hónapban. Teljesen normális az ingadozás. Vannak nehéz, és vannak nagyon bőséges hónapok. Ha becsületesen elkészíted a pénzügyi tervezeted, akkor előre láthatod a következő hónapban mi várható, esetlegesen milyen lépéseket szükséges megtenned. Jegyezd fel a rendszeres kiadásaidat is, mint rezsi, adók, anyagköltségek, marketing költségek, stb..
Ezek alapján ki tudod számolni, mennyi bevételt kell elérj egy hónapban, amivel már pozitív hónapot zárhatsz. Segít az árstratégia kidolgozásában is, mert világosan kirajzolódik mi az az összeg ami alá egyszerűen nem mehetsz egy termék vagy szolgáltatás árával.
Itt is gyakori probléma, hogy próbálnak úgy betörni a piacra, vagy fennmaradni a piacon, hogy állandóan a konkurencia alá ígérik az árakat. Előbb-utóbb akinek ennyi az üzleti stratégiája, egyszerűen kihullik. Látszólag hiába megy a cég, ha az eladások nem fedezik a kiadásokat, szépen lassan csődbe fog menni. Míg ha lett volna egy tervezet amiben kiszámolja mennyit is kell termeljen, kiszámolja, a termékeit milyen összeg alá nem viheti, akkor lehet kevesebb eladása lett volna, viszont évekig piaci szereplő maradhatott volna.
Marketing terv
Vállalkozásod legfontosabb része. Bármilyen jó is a terméked, ha nem ér el a célközönséghez akkor bukásra vagy ítélve. Nem olyan bonyolult, csak ezeken kell végigmenned:
- Min dolgozzunk idén, mi a vállalkozásod legfőbb üzleti célja?
- Mi az első számú marketing eszközöd, ami segít elérni a célod?
- Mit kezdjek a konkurenciával?
- Ettől függ a jövő évi bevételed – így tervezd meg a kampányaid!
- A marketinged egyik legfontosabb eleme – így tervezd meg a tartalmaid!
- Így rakd össze a marketingterved!
Miért jó ha van üzleti terv a tarsolyodban?
Bármilyen vállalkozásba fogsz, a kezdeti időszak mindenkinek nehéz. Megeshet, hogy útközben változtatni fogsz pár dolgon, de akkor is egy jól kidolgozott tervezet egy biztonságérzetet ad számodra. Látod magad előtt az egészet, látod mit értél már el, még milyen célok voltak, erre mennyi pénzt szántál, rajta vagy-e még a kitűzött úton, vagy nagyon letértél róla. Itt még mindig át tudod értékelni a dolgokat, újra számolni és korrigálni. Ha ezek nincsenek világosan lefektetve, könnyebben letérhetsz a helyes útról az első kisebb akadály esetén is.
Ha szántál időt vállalkozásod üzleti tervezetének megírására, akkor iktass be havonta egy napot mikor előveszed és átfutod azt. Egy idő után természetes lesz, és látni fogod te is a hatékonyságát. Látni fogod min kell változtatni, vagy mi az ami nagyon jól megy.