Menedzsment

Annyi létező hirdetési csatorna van, hogy nagyon könnyen el lehet veszni bennük. Menedzsment nélkül az ember nagyon hamar belekeveredik, aztán fel is adja.

Igaz, hogy jóval több a tennivaló most, mint az internet hőskorában, amikor egy honlap elég volt, a kopasz vezérigazgatóval meg az “Üdvözöljük honlapunkon, a cég 1990-ben alakult” nyitó szöveggel.

Igaz, hogy jóval bonyolultabb most a helyzet, de az is igaz, hogy jóval több lehetőség közül is válogathatsz. Nemcsak akkor éred el az embereket amikor azok a gépet bekapcsolják, hanem a telefonokon, okos TV-n gyakorlatilag bármikor. Nemcsak e-maileket írhatsz, de a podcastok, video-postok, remarketing, push-notificationok, a social media csatornák mind-mind a rendelkezésedre állnak.

Ezeknek a csatornáknak a használatát azonban meg kell tervezni, be kell illeszteni egy rendszerbe, vagyis – nem magyarul – menedzselni kell.

Mit takar a menedzsment a marketingben?

Elsősorban ezeknek a csatornáknak a kezelését, azt, hogy hogyan jelenik meg a céged, a márkád a különböző platformokon. Érdemes egy egységes megjelenést kialakítani, gondolj csak az Apple letisztult, mindenhol megismerhető egyedi megjelenésére. Nemcsak a kütyükre, de a saját csatornáira: iTunes, Apple Store. Mennyi helyen és módon érik el az embereket, de mindenhol ugyanazt a konstans üzenetet sugározzák. A magas technikai színvonal mellett egyfajta stílust, a legújabb tech divatot is jelentik. Olyan szintű márkahűséget alakítottak ki a cég iránt hogy emberek napokat állnak sorba ha új iPhone jelenik meg, képesek az üzlet előtt aludni.

Menedzsment lépései

Ha nem is mérhető a céged az Apple erőforrásaihoz, attól még elindulni el tudsz normálisan és tervezetten. Persze hogy induló vagy akár meglévő kis cégként nincs ekkora mennyiségű pénzed, de okosan ki tudod használni a ráfordítható tőkédet.

Válaszd ki a megfelelő csatornákat, legyen prioritás

Nem tudsz mindennel egyszerre foglalkozni, ez a helyzet. Válaszd ki, hogy a te cégedhez, de még annál is inkább, a vásárlóidhoz melyik áll legközelebb.
Mennyire

  • könnyű üzeneteket eljuttatni a követőidhez?
  • költséghatékony a csatorna használata?
  • valószínű, hogy vásárlást generál?

Válassz hatékonyság alapján: melyik mód a leginkább effektív, hoz legtöbb eredményt a legkevesebb ráfordítással?

Mérj!

A megfelelő csatorna használata nem elég, hogy eléggé hatékony-e a működés, azt mérni is kell, és ez szintén a menedzsment feladata.
Nincs olyan mérőeszköz, ami minden helyzetben működik, a csatornához illőt válassz, amivel releváns eredményhez jutsz. Minden kampány más, más célokkal, más eredményekkel, más költségekkel. A mérés fontos, ne ölj pénzt olyan módszerekbe, amelyek nem hozzák a várt eredményeket.

Válassz jó partnereket!

Ahhoz hogy megfelelő eladást produkálj, jól kell kiválasztani a platformokat, partnereket, tovább értékesítőket is. Olyan partnerekre van szükséged, akik képesek segíteni neked elvégezni a munkát, akik leveszik a válladról a munka egy részét. Ilyen lehet egy bérelhető webáruház, ha online értékesíthető a terméked. Egy webáruház leprogramozása, beállítása rengeteg idő, pénz és tudás, ha induláskor nem erre költesz, hanem egy profi rendszert veszel bérbe, máris jobbak az esélyeid. Ugyanígy kiszervezheted a mérést, sőt akár az egész menedzsmentet is.

Amire nagyon fontos figyelned, akár te, akár kiszervezett cég végzi a marketing menedzsmentet, hogy a következetes megjelenés, kommunikáció ne szenvedjen csorbát. Vedd előre a legjobb, leghatékonyabb csatornákat, használd következetesen és folyamatosan figyelj a visszajelzésekre. Ezzel könnyen kézben tarthatod az egész folyamatot, anélkül tudsz előnyre szert tenni, hogy túlságosan szétforgácsolódnál.

Author

Mátéh Csaba

Hogy honnan van ehhez bátorságom?
Na és egyáltalán jogom?

’97-től hosszú évekig én voltam az a marketing-nindzsa, aki bár tökéletesen elvégezte a feladatát, mégsem látta soha senki.
• Szinte a kezdetektől ShopRenter-t használok, így a határai és korlátai megkerülésére olyan módszereket dolgoztam ki az évek alatt, amik mára kipróbált, bevált, letesztelt, működő megoldások.
• Aztán 2014-ben és 2015-ben a Facebook Marketing Napok meghívott előadójaként segíthettem cégvezetőknek kihasználni az FB nyújtotta lehetőségeket az áruházukban,
2016-ban az 5 legjobb közt léphettem színpadra az Év marketingese versenyen.
2017-től rendszeresen marketing szemináriumot tartok ShopRenter előfizetőknek, amivel már több mint ezer vállalkozásnak segítettem
2020-ban felkérésre 4 órás marketing előadást tartottam a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatóinak
Minden nap fejlesztjük magunkat és a tudásunkat, mert csak így tudunk a legújabb marketing irányvonalaknak és trendeknek megfelelően kommunikálni a céged nevében, és csak így tudjuk a legújabb technikákat alkalmazni.

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.